Írtam már korábban Az 5. íz című produkcióról, amit a Debreceni Városi Televízió készített az M1 számára. Afféle low-budget tinidráma csupa debreceni arccal.
Lentebb pedig található a tévéfilm előzetese. Nem tudni, hogy a bemutatásra került produkcióban mennyire lett más a hangosítás, mert itt előzetesben eléggé gáz lett.
A mellékelt videóban egy régebbi Letterman talkshowból látható egy beszélgetés, ahol Drew Carey stand-up komikus (manapság a Price is Right műsort vezeti) a vendég. Amerikai létére inkább a focit szereti, évek óta Los Angeles Galaxy rajongó, még a Beckham időszak előttről.
Mulatságos nézni, hogy egy amerikai hogy próbálja elmagyarázni a közönségnek, hogy szerinte miért jó nézni a focit (érdemes hallani a közönség reakcióját, amikor a focivb egy napjára úgy hivatkozik, mint három SuperBowl együttvéve).
Az interjú óta (valószínű a német rendezésű vébé után készült) történt egy két változás: Team USA Dél-Afrikában Konfederációs Kupa döntőt játszott, és négy éve is továbjutottak a csoportból. Hogy idén sikerül-e megismételni ezt Landon Donovan nélkül egy elég kemény csoportból, majd meglátjuk a vébén.
Eredetileg egy francia mese, amit a Disney tett világhírűvé. Viszont most mutatják be itthon a klasszikus történet franciák által elkészített 3D-s változatát Vincent Cassellel (BÍbor folyók, Fekete hattyú) és Léa Seydoux-val (Adéle élete). rendezője pedig egy bizonyos Christophe Gans, aki a Farkasok szövetségét is rendezte.
Ezen alkalomból egy vicces videót szeretnék bemutatni. A Saturday NIght LIve című műsorban jobb-rosszabb szkeccsek, vicces jelenetek készülnek egy-egy ismert színész/szinésznő szereplésével. A rész nem mostanában készült, de pont ide illik. Afféle Disney történet "folytatásaként", megtudhatjuk, hogy vajon mi történt a főszereplőkkel a happy end után.
"Whoa, this is awkward."
Megjegyzés: aki esetleg nem ismerné fel, Gerard Butler játssza a Szörnyeteget, aki a 300 mellett az Operaház Fantomja moziváltozatában is megcsillogtathatta az énektudását.
Tegnap adták le ezt a Last week with John Oliver-ből, és muszáj veletek megosztanom. Afféle heti Daily Show, de sokszor foglalkoznak nemzetközi témákkal is, úgyhogy azok is érhetik, akik nem követik az amerikai közéleti eseményeket. Az egész részt (1x06) ajánlom mindenki figyelmébe, aki esetleg most akarná elkezdeni.
Az adás egy részében a futball-vb brazil szervezéséről, FIFA-ről illetve a szervezetet behálózó korrupcióról volt szó, amiben Sepp Blatter is megkapta a magáét. Ez nézhető meg a lenti videóban.
A poszt első része (az Eurovízió történetéről) itt található.
„Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált.” A hivatalos sajtónyilatkozatban pedig világszinten 170 milliós nézettségről írnak.
A médiában ehhez hasonló infókat lehet olvasni az Eurovízióról. De vajon tényleg így van? Több mint 100 millió néző nézi minden évben a dalversenyt? Ennek (is) próbáltam utánajárni.
Rövid háttértörténet: 1996-ban már olyan sok ország indult el, hogy előselejtezőt kellett tartani (elődöntőket csak 2004-ben kezdtek el rendezni), amely során kiesett a német versenydal. Nem volt mit tenni, a szabály az szabály: német versenyző nélkül ment le abban az évben a verseny, miközben a németek EBU-n keresztül fizették az azévi rendezés egy részét. Az EBU próbálkozott később azzal, hogy a több éven át sikertelenül szereplő országokat egy évre jegelte, hogy más országok is szerepelhessenek. Ezt a szabályt váltotta fel végül 2000-ben a Big Four (A Nagy Négyes: Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Spanyolország) intézménye, garantálva azt, hogy az EBU legnagyobb hozzájáruló országai ott legyenek a döntőben. Így nem esik meg ismét az a szégyen, hogy nem jut egy nagy EBU-tag a legnagyobb EBU rendezvény döntőjébe, valamint -, és ez legalább olyan fontos szempont - a döntőre hozzák magukkal a tévénézőiket is. 2011-ben visszatértek az olaszok is, így Nagy Ötössé bővült a kör.
Ahogyan a magyar kereskedelmi televíziók úgy a külföldiek is szeretik kozmetikázni a számokat, a közszolgálatiak úgyszintén. A több mint 100 milliós nézettség valójában 65-70 millió, legalábbis Európában. A döntők nézettsége nézőszámban:
2008: 64 millió 2009: 73 millió 2010: 69 millió
2011: 70 millió 2012: 63,9 millió 2013: 54,6 millió
Ennek megállapítása úgy történik, hogy az EBU a rendezvény után bekéri a nézettségi adatokat a résztvevő csatornáktól, majd az összesítést publikálja. Volt rá példa, hogy a török nézettség nem érkezett be, ekkor egyszerűen az előző évi török nézettséget adták hozzá az aktuális évi összesítetthez.
Az összesített nézettségeket az Eurovíziós oldalról szereztem. Ezek sajtónyilatkozatok, ennek megfelelően kell kezelni. Viszont a nyugati országok nézettségéről már részletesebb és pontosabb adatokat tudtam szerezni.
Az első ábrán a nagy országok nézőszámának arányait lehet látni a teljes nézettséghez képest (klikkre külön ablakban megjelennek a grafikonok). Csalókának tűnhet a kép, de főleg a második ábrán látszik, hogy a teljes nézettség több, mint 40%-át a négy nyugat európai ország adja (kisebb olasz és francia nézettségre lesz magyarázat később). A jelmagyarázatban a „többi ország” a további részvevő 30-35 ország összesített nézettségét jelenti.
A teljes nézőszám megoszlása egyes Big Four/Five ország és a többi ország között 2008-2013-ban
A teljes nézőszám megoszlása Big Four/Five (kék) és a többi ország (piros) között százalékosan 2008-2013-ban
2009-es arány azért volt kisebb a Nagy Négyesnek, mert Oroszországban tartották és sok orosz nézte a műsort (csak Oroszországban 7,5 millió), ami jelentősen megdobta a teljes nézettséget és a megoszlás arányát is.
Eurovíziós nézettség a Big Five tekintetében
Azért írok róluk külön, mert ők állják a rendezés jelentős részét. Rosszabb nézettségi sorozat esetén több nagy ország távolmaradása idővel a show végét is jelentheti (ahogy történt a 2 évet megélt Eurovision Dance Contest esetén). Természetesen ugyanez igaz fordítva is: egy jobb nézettség évekig a műsoron tarthatja a műsort.
A következő grafikonon az egyes csatornák teljes nézettségének változását lehet megnézni 2007 és 2013 között. Azt meg kell jegyezni, hogy olyan tévéműsorról beszélünk, amelyet évente csak egyszer sugároznak, így figyelembe kell venni az idővel változó média körülményeket is (pld. a növekvő számú kábelcsatornákat), amelyek természetesen hatással vannak a műsor nézettségére. Ettől függetlenül azért bizonyos trendek leszűrhetőek az adatokból.
Egyes csatornákon Eurovíziós döntő nézettségének alakulása 2007 és 2013 között
Ahogy látszik, az évenkénti sugárzás miatt eléggé hektikus nézettségek vannak.
BBC One : Kiemelkedik a majd 10 milliós nézettségű 2011-es év (ekkor volt a Blue együttes) és a majd 9 milliós 2007-es (egyszámos, egyalbumos(?) Scooch popbanda szerepelt).
Das Erste: Nyilván kiemelkedik a két nagy oszlop. Egyik a győztes év a németeknél, a második pedig a rendezés éve.
La 1: Spanyoloknál is volt egy év amikor több, mint 9 millióan nézték a versenyt ekkor a spanyolok egy humorista-zenészt küldték ki, valamint a 2012-es versenyt, amikor Top10-ben zárt a spanyol ballada.
Láthatóan kisebb a nézettség francia és az olasz csatornák esetében, mivel a második számú csatornáikra rakják az Eurovíziós döntőt. A franciáknál az elnevezéssel ellentétben tényleg második számú közcsatorna (az elsőszámú France2 után), mert az 1-est a nyolcvanas években privatizálták.
France3: Patrica Kaas elég húzónév volt a franciáknak hogy leüljenek a döntő elé 2009-ben, illetve a korzikai akcentusú francia ballada esetén 2011-ben. Eddig hozta a kb. 4 milliós nézőszámot, bár tavaly a vele egyidőben ment francia Voice megverte nézettségben.
Rai2: Amíg az olaszoknál 10 milliós nézettségeket ér el a sanremo-i verseny (a Rai1-en), addig a kisebb csatornán az Eurovízió alig észrevehető nézettséget produkál. Hozzájárulhat az is, hogy nem a sanremo-i győztes dalt és előadót küldik ki, hanem a zsűri által kiválasztottat. Mondjuk történetesen tavaly a későbbi győztest választotta ki a zsűri, de ez is csak egy enyhe növekedésre volt elég. Most a zsűri helyett a tavalyelőtti győztest kérték fel (természetesen egy új dallal), hogy képviselje az olaszokat.
UPDATE: 2014-es adatok
BBC One: 8.79m (41.9% SHR)
Das Erste: 8,96m (34,7% SHR), 14-49: 4,48m (41,9% SHR)
La 1: 5,14m (35,2% SHR)
France3: 2,57m (13,6% SHR) - az este 3. legnézettebb műsora. A Voice finálé megint elverte őket (6,15m)
Rai2: 1,75m (8,77% SHR)UPDATE2: Az eddigi nézettségi adatok a Nagy Ötösről ide gyűjtöttem össze
De hogy tényleg mennyire sikeres a műsor, azt egy országon belül nem(csak) a nézettség jelzi. Nyilván több nézőt lehet elérni Németországban, mint mondjuk Spanyolországban. Ezért a lenti ábra mutatja meg azt, hogy az adott nemzeti csatorna a saját piacán milyen nézőarány (SHR) mellett közvetíti a műsort.
Egyes csatornákon Eurovíziós döntő közönségarányának alakulása 2007 és 2013 között
Megjegyzés: észrevettem, hogy a brit nézettség esetén Digitalspy-on és a BARB (ott ők végzik a nézettségmérést) oldalán különbőzőek az adatok (vagy beleveszik a time shiftes nézőket vagy a felvezető műsort, nem tudom). Végül ügy döntöttem, hogy a nézettségeket a BARB oldaláról, a SHR-eket pedig a Digitalspy-ról szedem le. Mivel az összehasonlítás csak azonos típusú adatok között történik (SHR-t SHR-el stb.), ezért ez megengedett.
Az látható, hogy a vizsgált 2007-2013-as időszakban a spanyoloknál a legnagyobb a nézőarány (átlag majd 39%-os SHR). Ha a németek két kimagasló nézettségét (és share-jét nem számítjuk) akkor a brit közönségarány (35,2% SHR átlag) alatt lennének (32,6% SHR átlag). De beleszámítva viszont 36,3% SHR az átlag. A francia és az olasz nyilván más téma: második számú csatornákon 21,5% illetve 7,7% SHR-t hoztak átlagosan.
De hogy jön ki mégis legalább 100 millió néző?
Úgy, hogy döntőhöz az EBU hozzászámolja a két elődöntő nézettségét is.
A nagy csatornáknak is kötelezően egy elődöntőt le kell adni, mert az egyik elődöntőben ők is szavaznak. A számukra nyilván kisebb érdeklődésre számot tartó adást egyik kisebb csatornájukon adják le (BBC Three, Einsfestival, La 2, Rai 4). Az elődöntőnket körülbelül 20-20 millió ember nézi. Két alkalommal közölték adatokat is: 2010-ben 20,3 és 18,9 millió, illetve 2012-ben 19,4 és 19,6 millió néző.
Európán kívül Ausztráliában is adják egy kis nézettségű csatornán (SBS). Nem élőben, de főműsoridőben (péntek-szombat-vasárnap este). Tavaly 751 ezres nézettséget mértek a döntőben, de nyilván ez siker a kis csatornának.
Hozzáadva az akkori döntő számaihoz már "nagyjából" kijön a 100 milliós nézettség. Bár kétségkívül tavaly is már csökkent a döntő nézettsége, részben a törökök távolmaradása miatt.
Minden egyes évben egy rosszabb szereplés után felszólalnak emberek az Eurovízió ellen nyugaton is. Sőt, ilyenkor a politikai életben is téma lesz. Utána lecsillapodnak a kedélyek. Egy biztos: szombaton még lesz Eurovíziós Dalfesztivál.
Források:
angol: BARB (nézettség), Digitalspy (közönségarány)
német: Quotenmeter
spanyol: FormulaTV
Részletes adatok (továbbá olasz és francia linkek) a mellékelt Excel-táblában erre lesz .
Az Eurovíziós Dalverseny közeledtével szeretnék egy kis betekintést adni a dalversenyek és a fesztiválok világába. Lehet szeretni, nem szeretni, de tévés blogként nem lehet elmenni mellette.
Van egyfajta sznobizmus az emberben, ha valaki dalfesztivál vagy dalverseny nézésére adja a fejét: elhangzanak a dalok, majd egy skálán pontoz a zsűri és/vagy a közönség a szerintük legjobb dalra. Másnap pedig eldől, hogy lesz-e belőle sláger vagy simán elfelejtjük és csak egy dal lesz a futószalagon gyártott többi közül. Manapság a tehetségkutatók újabb és újabb változatát éljük (Pop Idol, X-Factor, The Voice vagy a most induló Rising Star), ahol az előadó körüli show fontosabb, mint maga a dal. Ezt a 2000-es évektől kezdve az Eurovízió is átvette. Annyi eredetisége maradt a dalfesztiváloknak, hogy a tehetségkutatókkal ellentétben itt új dalok hangzanak el. Ez pedig elég arra, hogy a legalább máshol még nem hallott produkciók miatt odakapcsoljuk. Legalábbis az elején.
A KEZDETEK
Az 1950-es években az EBU (Európai Műsorsugárzók Uniója) kísérletet tett arra, hogy az akkoriban modern távközlési technika felhasználásával (földi mikrohullámú hálózatot teszteltek) a televíziók élő közvetítést sugározzanak az Eurovíziós Hálózaton keresztül. Ma már teljesen normálisnak vesszük, ha a tévében élőben nézzük például az Olimpiát, de ez akkoriban nagy szó volt. Erre a rendszerre kellett valami tartalom. Olyan, amit minden országban egyformán megértenek. Az EBU vezetősége végül az 1955-ös olasz Sanremo-i Dalfesztivál hatására eldöntötte, hogy a következő évben egy ehhez hasonló műsort fognak sugározni. A dal ugye univerzális, bármilyen nyelven is énekeljen az ember. Csak egy nagy stúdióra, sok kamerára, egy nagyzenekarra, énekesekre és persze egy nemzetközi zsűrire volt szükség. Így született meg az Eurovíziós Dalverseny.
Magyarországon a Táncdalfesztivál mindenki számára ismerős vagy legalábbis hallott róla. Az 1960-as évek második felében hozták létre szintén a sanremo-i verseny mintájára, hogy a magyar dalszerzők és az előadók megmérethessék és megmutathassák magukat a tévéközönség előtt. Az első „klasszikus” időszak 1966 és 72 között volt, de a 90-es évek közepéig különböző elnevezéssel ugyan, de rendeztek versenyeket. Ennek egyik mai változata pár éve elindított A Dal műsor. Itt egy interjú olvasható az MTV-s Bánki Ivánnal, aki 3 dalversenyt is rendezett. További részletek a Táncdalfesztivál magyar wikipedia oldalán erre.
AKKOR ÉS MA
Személyes megjegyzés: én a mostani Eurovíziós adásokat angol kommentárral nézem (korábban Terry Wogan és most a talkshow házigazda Graham Norton közvetíti), mert tényleg élvezet őket hallani. Ők tényleg a műsornak a szórakoztató oldalát közvetítik a nézőnek. Talán azért, mert a britek az elmúlt évtizedekben helyezésileg rosszul szerepeltek, de ezt kompenzálják humoros (ön)iróniával, szemben mondjuk Gundel Takáccsal, aki talán túl sportközvetítőire veszi a figurát.
A műsort egészen 90-es évekig belengte egyfajta ünnepélyesség: öltönyös karmester és kiöltözött nézőközönség. Évek során olyan családi zenei műsorrá vált, amit nyugodtan nézhetett a 7 éves kisgyerek és a 70 éves nagymama is. Részben ezzel magyarázható, hogy az Eurovíziós dalok világa egy külön szubkultúrát alkot, mivel kevésbé követi az aktuális zenei trendeket. Például 1960-as években, amikor javában tombolt a Beatles és a beatzene, addig az Eurovíziós színtéren Gigliola Cinquetti, Lulu vagy éppen Cliff Richard Congratulations slágere volt a menő. Ugyanúgy a 70-80-as években a nagyi a fotelben nem volt kíváncsi egy Rolling Stones-stílusú bandára, helyette ott volt az ABBA, Brotherhood of Man vagy a Bucks Fizz.
Kétségkívül a legnagyobb slágerek többsége a 70-es években született. Sokan nem is sejtik, hogy jó néhány fülbemászó dal mind egykor a fesztiválon mutatkozott be. A Waterloo mellett a A-Ba-Ni-Bi (a diszkógömb, mint díszlet, uhh), Save your kisses for me, Dschinghis Khan, de idevehetjük még a 82-es Ein bißchen Frieden-t is. Sokszor nem volt véletlen a címadás: a 90-es évekig egy rövid időszakot nem számítva csak anyanyelven lehetett énekelni. Ilyenkor jött elő a dalszövegírók leleményessége és könnyen érthető dalcímek, mint a La, la, la, Diggi-Loo Diggi-Ley vagy a Csonka Pici által is unalomig ismert Ding-a-dong. Mert végül is csak egy versenyben szerepeltek a dalok.
Manapság is vannak nemzetközi dalversenyek, bár kétségkívül ezek ismertsége csak a rendező országon belül mérhető. Két éve az X-faktoros Takács Nikolas volt a Top of The Tops lengyel dalfesztiválon Sopotban (videó). Eredetileg 1977-ben indult Intervíziós Fesztivál néven és kihagyásokkal manapság is megrendezésre kerül.
Péter Szabó Szílvia is szerepelt tavaly a Denizliben megrendezett Nemzetközi Török Nyelvű Zenefesztiválon, bár csak azt az estét közvetítették, ahol ismert török dalokat énekeltek. Igen, törökül. (videó - nem kell tekerni, odaugrik a dalra). Nem összekeverendő a tavaly indult Türkvíziós Dalversennyel.
Maga a tévéműsor nagyot változott az évtizedek során: pirotechnika, szélgép és a hatalmas LED-falak vették át a szerepet. Ezeket a svédek kezdték el használni még 2000-ben. Benny Andersson, az egykori ABBA-tag nyilatkozta is: ma már az Eurovízió, nem más, mint egy hatalmas televíziós esemény. Tehát már ő sem mint zenei műsorról beszélt csak. A kezdetekben még alig több mint 1 órás időtartamú versenyből mára egy 3 és fél órás show lett. A rendezés (két elődöntő és egy döntő) nem kis pénzbe kerül, ahogyan a lenti táblázatból is látszik.
Idén Dánia, pontosabban Koppenhága ad otthont az eseménynek. A 2014-es rendezési költségeket 25 millió euróra teszik, plusz 5 millió euró pedig az egyéb kiadásokat (épületrekonstrukciók, Eurovíziót körülvevő rendezvények stb.) fedezi. Nyilván kisebbek voltak régen a költségek, mint ma. Bár a 90-es években az ír köztévé csaknem csőd szélére került, amikor öt év alatt négyszer(!) kellett megrendezni (a rendezési jogot az előző évi győztes kapja meg).
Skandinávoknál és az olaszoknál a mai napig népszerűek a helyi dalversenyek (dán Melodi Grand Prix, svéd Melodifestivalen, olasz San Remó-i Dalfesztivál). Érdekes, hogy amíg a skandinávoknál a show jelleg dominál, addig az olaszoknál a mai napig a dalok előadása élő zenekarral és táncosok nélkül történik.
Melodifestivalen döntőjét idén 3,3 millióan nézték egy majd 10 milliós (tehát magyarhoz hasonló nagyságú) piacon. És így is az idei volt a legrosszabb nézettségű svéd döntő az elmúlt évtizedben, amúgy átlagosan 4 millióan nézik. Az idei olasz verseny döntőjét 9,35 millióan nézték (43.51% SHR). Ott is kevesebben nézték, de a 10 milliós nézettséget rendszeresen el szokta érni a műsor.
ELŐADÓK
Az előadókat az adott ország köztelevíziója delegálja belső döntés vagy külön nemzeti válogatóverseny alapján. Egy jól felépített országos verseny később akár évenként szállíthatja a jó nézettséget az adott köztévének (lásd a svédeket vagy az olaszokat).
Az előadók döntő többsége országukon kívül nem ismert, de feltűnnek később befutott zenei sztárok vagy már a sikerük zenitjén túllévő előadók is. Előbbiek közül a legismertebb természetesen az ABBA, akik az 1974-es Eurovízió után SOS és a Mamma mia számukkal kezdték meg ténylegesen a nemzetközi menetelésüket. Szintén ugyanebben az évből Olivia Newton-John, aki pár évvel később a Grease-el robbant be, 1988-ból Celin Dion, aki majd pár évvel később lett nemzetközileg is ismert előadó. Utóbbikra példa a Katrina and the Waves (1997), Kate Ryan (2006), DJ Bobo (2007), Blue (2011), Bonnie Tyler, Cascada (2013).
INTERVAL ACT ÉS A SZAVAZÁS
Az úgynevezett „közbülső műsorszám”, amikor a műsoridőt próbálják kitölteni valami érdekessel dalok elhangzása és a szavazás között. Ez néha rosszul (egy íjászt hívnak meg, aki a műsora végén megpróbálja eltalálni a fején lévő almát: nem sikerül aztán mégis, humor és retrofaktor garantált - videó), néha jól szokott sikerülni (Cold Steel Drummers 2011, első elődöntő). De ezt a szervezője válogatja: azeri rendezésű döntőben olyan énekes is fellépett, akinek az apósa történetesen az azeri elnök. No comment. Persze nem maradhat ki a Riverdance és Michael Flatley sem, aki itt mutatkozott be először a nemzetközi közönségnek.
A szavazásról nem lehet sokat beszélni. Nyilván teljesen szubjektív kinek melyik dal tetszik. De nyilván erőteljesen érződik az országokban élő kisebbségek szavazata valamint a kialakult blokkszavazások: skandinávok, szovjet utódállamok egymásra szavaznak. Elég csak az utóbbi évek nyerteseire gondolni. Szinte csak skandináv és volt szovjet orosz államok voltak, kakukktojás a németek (abban az évben kivételesen más volt a szavazás menete: a dalok elhangzása alatt is folyamatosan lehetett szavazni). EBU próbálja csökkenteni ezek hatásait, behozta pár éve újra a zsűrit így a végleges szavazatok az adott ország zsűrijének és a telefonos szavazatainak 50-50%-os arányából tevődik össze. Bár hallottunk már megvásárolt szavazatokról is a múltban.
Hogy mit hoz a jövő? Amíg van nézettség és persze pénz, addig nyilván lesznek dalversenyek, így Eurovíziós Dalverseny is (az egy évvel idősebb Sanremo-i Dalfesztivál is még rendre hozza a nagy nézettségeket az olasz csatornának). Addig pedig lehet szeretni utálni, kritizálni vagy éppen szórakozni a zenei műsorfolyamon.
Ez a posztot már régóta terveztem megírni, de nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá.
A poszt apropóját az adta, hogy holnap mutatják be az Ötödik íz c. ifjúsági tévéfilmet. Ismert színész nem nagyon lesz benne, mivel nagyrészt az Ady Endre Gimnázium diákjai fognak benne játszani (aki nem debreceni: az Ady művészeti suli, olyan színészek jártak egykor ide, mint Kálloy-Molnár Péter, Hajdú „Steve”, Schell Judit vagy éppen Gubás Gabi).
Hogy nem hallott valaki a tévéfilmről, teljesen normális dolog, hiszen korábban sem reklámozta túl a köztévé a saját gyártású produkcióit. Egyik érdekessége a produkciónak, hogy a Debreceni Televízió gyártotta le az M1 számára. Korábban is volt már ilyen, lásd a nemrégen bemutatott A rögöcsei csoda című tévéfilm esetén. Ráadásul idén újabb két tévéfilm gyártására kaptak pénzt a helyi (pápai és debreceni) tévék, amelyeket majd az országos köztévé fog műsorra tűzni (Csonka délibáb illetve a Kossuth papja).
Egyrészt öröm az írók számára (mindegyik produkció adaptáció), hogy műveik mozgóképen is megjelennek, erre tényleg kevés esélye van egy Budapesttől távol élő és alkotó írónak. Ráadásul olyan színészek is megmutatkoznak, akiket egyáltalán nem lehet látni. Másrészről viszont eléggé alacsony költségvetésből dolgoznak, kb. 10 millió Ft körüli összegből. Az sem biztató, hogy ez a tévés produkció a Huszárik Tamás pályázaton nyert pénzt (itt kísérleti és kisjátékfilmek pályáznak), ahol ez volt az egyetlen nyertes pályamű, amely majd 80 perc hosszúságú lett mindössze 5,5 millió Ft-ból.
De tényleg ez lesz a jövő? Vajon felveszik-e a versenyt más pesti stúdiókkal, akár az MTVA gyártási részlegével a vidéki televíziók a tévéfilmek terén?
A Médiatanács döntése alapján igen. Ez viszont eléggé arcul csapása a közmédiának, hiszen azt az illúziót kelti, miszerint házon belül sem tudnak legyártani tévéfilmeket. Külön pikantériája a döntéseknek, hogy a Médiatanács bizottságának az elnöke és az egyik tagja is az MTV illetve a Duna TV vezérigazgatója.
Mindenesetre az mtv-s adatlapja itt lesz, a tévéfilm sajtóvetítéséről készült cikk erre lesz, az erről készült videó pedig lentebb található.
Dehir - Bemutatták a Debrecen Televízió új játékfilmjét
Péntek délután tehát: Az ötödik íz. M1. 15:40.
UPDATE: Nézettség: teljesben 53e (2,2% SHR), 18-49-ben 14e (1,6% SHR) - köszi, Desmond!
Ezt most találtam, úgyhogy megosztom veletek. Hofi Géza-interjú a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének átadása alkalmából.
Mesél a humorista pályáról, többek között, arról, hogy ha történik egy politikai változás, akkor sokan gondollják azt hogy ők tehetségesek. Van szó arról, hogy miért szerepel kevesebbet a tévében, ma változó világról, ahol gyorsabban elkopnak a viccek és kiemeli a színpadi műhelyeket, ahol tényleges alkotómunka is folyik, ellentétben a televízióval.
Táblázatban azok az m1-s tévéfilmek szerepelnek, amelyekre a Médiatanács a Média Mecenatúra keretében adott gyártási támogatást tavaly. Nyilván a premierek többsége idén volt. A közmédia "nagy darálásának" (majd az összes premier 2 hónap alatt) nézettségeit lásd lentebb.
Forrás: Desmond Wallace (sorozatjunkie.hu)
A látogató adataiért köszi AJ-nek, a Vadászmese nézettségét pedig a musorvizio.blog.hu-ról néztem.
Szürke sorral jelöltem azokat a tévéfilmeket, amelyeket a főműsoridőben mutattak be. Idén nyolcból három volt az arány. Összehasonlításképp a tavalyi nézettségeket is megnézhetően a másik munkalapon, de azok már egy korábbi posztban ki lettek tárgyalva.
Nagyon mást nem lehet ehhez a a számokhoz írni: úgy tűnik nem nagyon foglalkozik az m1 a saját tévéfilmjeivel valamint azok reklámozásával. Amíg A berni követet egy kereskedelmi csatornán is reklámozták a szereplők, addig A rajzolóról, amit az azt megelőző héten mutattak be elég mostoha időpontban, nem lehetett hallani.
A Vadászmese című ifjúsági film esti kezdéséhez pedig no komment.
Adatlapok az egyes tévéfilmekhez erre, címkék pedig:
A galamb papné - A rajzoló - A berni követ - Utolsó órák - A rögöcsei csoda - Fekete krónika 2. évad - A látogató - Vadászmese
VADÁSZMESE (korábban Hargitai vadászkalandok címen futott)
Forgatókönyvíró: András Ferenc
Rendező: András Ferenc
Szereplők: Kiss Szabolcs, Györffy András, Horváth Krisztina, Gáspárik Attila, Szélyes Ferenc
Premier: 2014.04.07 (m1)
Sztori: Ifjúsági film, Sütő András-adaptáció, székelyföldi helyszínekkel és csupa székelyföldi színésszel.
Előzetes: MTV oldalán baloldalt a téglalap alakú ikonra rákattintani