Minden, ami média (és ami nem, az is)

Minden, ami média (és ami nem, az is)

Last week tonight with John Oliver-videók

2014. szeptember 02. - kis_kiraly

Az elmúlt időszakban nem volt új epizód, köszönhetően a majd három hetes kihagyásnak. Viszont szeptember  7-én (nekünk 8-án) jönnek az új részek. Addig is itt van a legutóbbi adás óta feltett két rövid webes anyag: az egyik egy pinataodamondós rész, a másikban pedig John a youtube kommentelőkre reagál.

Gnarr - Politika egy punk rocker humorista szemszögéből

A következőkben egy izlandi dokumentumfilmet ajánlanék figyelmetekbe. Valammenyire aktualitása is van a filmnek, mert itthon hamarosan megtartják az önkormányzati választásokat.

A 2008-as gazdasági válság idején Izland gazdasága lényegében összeomlott, az ottani politikusok hiteltelenné váltak a lakosság szemében. Egy Jon Gnarr nevű helyi humorista (és ex-punk rocker) megelégelte a helyzetet, megalakította a Legjobbb Pártot és jelöltette magát Reykjavik polgármesterének. A film a választások előtti heteket dolgozza fel. Azt hiszem már maga a felállás is érdekes, Gnarr poilitikai programjai kétségkívül viccesnek tűnhetett egy politikusoktól megcsömörlött országban. Például amikor az egyik fórumon elmondja azért jelölteti magát, hogy jó fizetést kapjon és hogy használhassa az önkormányzati nyaralót, választása esetén pedig megigéri, hogy ingyenesek lesznek az uszodák és az emberek ingyen törülközőt kapnak. Nem másfél órás tömény nevetésre kell felkészülni, film inkább egy görbe tükröt tart a politikusok elé. Előzetest lásd lentebb.

Amíg el nem távolítják, itt meg lehet nézni a teljes dokumentumfilmet is angol felirattal.

 

OFF: közmédia és a híradás

A héten a közmédia esti híradója minden nap más helyszínról jelentkezik be. Dübörög a gazdaság, amit hallunk és most már látunk is. MInden nap egy kiemelt témát járnak körül a hiradóban, amit hangsúlyoznak is a helyszín választásokkal (ha esetleg lesznek még új helyszínek, frissítem a posztot).

2014_aug_18.png

Egy családi gazdálkodó területéről, a Csongrád megyei Mindszentről.
Kiemelt téma: Mezőgazdaság

 

2014_aug_19.png

Egy békéscsabai autóalkatrész-gyárból.
Kiemelt téma: Járműipar

 

2014_aug_20.png

A dátum adja magát: Parlament, Kupolaterem. Szent Korona.

 

2014_aug_21.png

  Semmelweis Egyetem egyik épülő kórházából
Kiemelt téma: Épitőipar

 

2014_aug_22.png

Egy siófoki fedett fürdőből
Kiemelt téma: Turizmus

 

2014_aug_23.png

A polgármesteri hivatal tetején Szombathelyen
Kiemelt téma: Savaria történelmi karnevál

 

2014_aug_24.png

Valamelyik kolozsvári épület tetejéről
Kiemelt téma: A külhoni magyarság helyzete

 

Ez kisértetiesen hasonlít a D. Tóth Kriszta által elmondottakra:

"A kormányváltás után fokozatosan alakult át a helyzet a szerkesztőségben. Amikor egyszer csak azt láttuk, hogy egy szerkesztőségi ülésre úgy érkezik meg a hírigazgató, hogy napi üzenet van és ahhoz kéne hírt gyártani, nem pedig az a kérdés hogy mik a napi hírek, és azt hogyan fogjuk feldolgozni, akkor kezdtük el észre venni, hogy nagy baj van."

 

Van-e jövője a magyar sorozatgyártásnak a kereskedelmi tévékben? (2.)

Az előző posztomban megkezdett írásom második, befejező részét olvashatjátok el.

JELEN

Társas játék (2011-) – HBO

társas játék.jpg

Az elmúlt két évtized első vállalható sorozata a magyar televíziózásban. Izraeli sorozat (When shall we kiss?) alapján készült párkapcsolatokról szóló dramedy, bár inkább a dráma van túlsúlyban. Az első évad klisés, de jól megírt sorozat. A 2. évad viszont, ami már saját ötletből készült, már bővelkedik szappanoperás fordulatokban (pld. tolószékbe kerül egyik főhős, akiről nyilván tudjuk, hogy felgyógyul legkésőbb az évad végére). Nem egészen olyan sorozat lett, amit az első évad alapján várni lehetett.
Harmadik évad még kétséges, fejlesztés alatt van több mással együtt.

Társas játék első évadának előzetese

 

Terápia (2012-) – HBO

terapia.jpg

Szintén egy izraeli sorozat (BeTipul) alapján készült. Amerikai változatban (In Treatment) a főhős alakító Gabriel Byrne Golden Globe díjat nyert ezért a szerepért. Itthon Mácsai Pál bújt a főhős pszichiátér bőrébe, aki négy hétköznap a páciensei, pénteken pedig saját problémáival, démonaival küzd.

Pozitív szakmai kritikákat kapott a sorozat, bár aki először a magyar változatot látta (mint jómagam), szokatlan volt a formátum: minden hétköznap este adták, de nem szappanopera, hanem félórás kamaradráma. Bevallom, én csak két napot követtem végig figyelemmel: a balesetet szenvedett tornászlány és az elhidegült házaspár történetét, akik miután megtudták, hogy ismét gyerekük lesz, a gyerek megtartásán/meg nem tartásán gondolkoznak. Ez a két nap engemet nagyon megfogott.
Második évad premierje idén ősszel, a harmadik évad fejlesztés alatt van több másikkal együtt, lásd lentebb.

Terápia első évados előzetese


JÖVŐ

A szkriptelt műsor ma a magyar kereskedelmi televízióknál csak a szappanoperákig tart (a doku-soap-os realityshow-kat most nem venném ide). Ezek több mint 1 milliárd forintos költségvetésű produkciók éves szinten, de epizódra/percre lebontva olcsóbban jön ki, mint bármely más saját gyártású heti drámasorozat. Nyilván drágább lenne (epizódra lebontva) a heti sorozat, de egy jól sikerült sorozat a csatorna brandjét erősítheti. Ha csak az elmúlt 10 évet nézzünk a két nagy kereskedelmi tévé tíz televíziós idény alatt 2(!) új sorozatot (Casino és a Rém rendes remake) tudott felmutatni. Az átlag tehát 0,2 sorozat/év. Rémisztő arány.

A sorozatepizódok pedig nem lennének sokkal drágábbak, mint egy tehetségkutató műsor epizódjai (a 2012-es The Voice évad költségvetése a Blikk szerint 800 millió volt, ez 16 epizódra lebontva 50 millió/epizód). Ebből már egy gyártásilag is minőségi sorozatepizód simán kijönne. Igen, kockázat egy sorozat készítése, mert mi van, ha besül? De ugyanúgy besülhet egy licenszes műsor is, lásd a Tv2 régebbi próbálkozásait (bár az utóbbi években mintha magukra találtak volna az Ének iskolájával és a Sztárban sztárral).

Nagy a valószínűsége, hogy a Két Nagy nem fog a közeljövőben saját heti dráma sorozatot adni: RTL a reklámadó miatt, a Tv2 pedig a jelenlegi gazdasági helyzete miatt. Ezzel ellentétben nemrég az HBO a következő sorozattervekkel állt elő (ezek mind fejlesztési fázisban vannak, tehát nem biztos, hogy eljutnak a forgatásig is):

- Társas játék és a Terápia 3. évada,
- egy finn sorozat (Helppo Elämä – Könnyű élet) remake-je (főcím),
- történelmi/politikai minisorozat (hasonló, mint az Olthatatlan c. minisorozat),
-  és még egy, szintén magyar fejlesztésű krimi, thriller.

Nyilván HBO is tudja, hogy az elején ráfizetéses lesz, de az máris nagy dolog, hogy pozitív kritikák jelentek meg az eddigi két sorozatáról, és lényegében olyat tud ajánlani előfizetőinek, amit a Két Nagy majd egy évtizede nem: évenként ad magyar sorozatot.

Az országos kereskedelmi tévéknél még régebben voltak olyan kötelező támogatások, ahol évente egy bizonyos összeggel hozzá kellett járulni a magyar filmgyártáshoz. Lásd például az Üvegtigrist vagy az Álom.net-et (RTL Klub támogatásával) - szándékosan írtam két ellentétes példát. Viszont ha a jövőben ugyanezt bevezetnék, de saját gyártású fikciós sorozatokra vonatkozóan, akkor:

1) A csatornák jobban elgondolkodnának, hogy milyen sorozatot is támogatnák (egy rosszabb nézettséget egy kereskedelmi csatorna sem tolerálna saját csatornáin, ellentétben a támogatott mozifilmekkel).
2) Minden tévés idényben lennének magyar sorozatok. Kaszák esetén nyilván újak (is).
3) Idővel akár versenyhelyzet is kialakulhatna a kereskedelmi tévék között saját gyártású drámák terén, ami minőség növekedéssel is járhat.

De ha nincsenek olyan körülmények (szabályok, törvények, …), amelyek a sorozatgyártást serkentenék elő – erre jó példa a most bevezetésre került reklámadó is -, nem lesz az egészből semmi, csak újabb televíziós idények múlnak el magyar sorozat(ok) nélkül. Félre ne értsetek, a reklámadó előtt sem volt jellemző a sorozatgyártás kereskedelmi tévékben, de ez egy újabb esemény ahhoz, hogy a rossz helyzetből még rosszabba kerüljön a magyar sorozatipar.

Próbáltam valami pozitív kicsengésű véget találni a posztnak, de nem sikerült. Viszont a közszolgálati tévén....

Na, az majd egy későbbi poszt témája lesz.

Van-e jövője a magyar sorozatgyártásnak a kereskedelmi tévékben? (1.)

2014-et írunk. Vagy K.U. 17-et (Kereskedelmi Televíziózás Után), attól függ, honnan számítjuk. De hogyha csak a legutóbbi évtizedet is nézzük, akkor se tudnánk egy jelentősebb magyar sorozatot mondani, ami hetente embereket ültetett volna a tévék elé. Három országos televízió, elsősorban a két kereskedelmi, összesen jó, ha két-három heti sorozatot/tévéfilmet tudott felmutatni az elmúlt 10(!) televíziós idény alatt. Az elkövetkező két posztomban a magyar kereskedelmi televíziózás idejében bemutatott és a közeljövőben bemutatásra kerülhető sorozatokról írnék pár szót.

Tovább

Az elnök emberei - Félig sorozatjunkie szemmel

(Személyes megjegyzés: ez egy régebbi írás, gondoltam megosztom veletek. A sorozatot jelenleg az ATV ismétli.)

Amikor először leültem hogy megnézzek egy epizódot ebből a sorozatból, nem tudtam mire számítsak. Tudtam, hogy politikusokról van benne szó. Persze nem sokáig követtem a tévéből a késő esti időpont miatt. Az epizód arról szólt, hogy egy csaj egy tévés vitában kiosztja az elnök egyik közeli tanácsadóját. Ezt látva az elnök azon nyomban alkalmazni akarja a lányt. Mindeközben egy afrikai küldöttség is jár a Fehér Házban, hogy jobb feltételekről tárgyaljanak az AIDS elleni gyógyszerek beszerzésével kapcsolatban.

Ami megfogott az epizódban a drámai részek mellett azok a pergő párbeszédek és a parázs viták, amelyek uralták az egész epizódot, amelyeket korábban más sorozatban még sosem tapasztaltam. Rögtön elhatároztam, ha kezem ügyébe akad ez a sorozat, mindenképpen bepróbálom.

- Érdekes a társalgási stílusa, tudta ezt?
- Az izgulás miatt van.
- Régen én is izgulós voltam.
- Hogy sikerült úrrá lenni rajta?
- Sok wishkeyt ittam.
- Én rosszul leszek, ha sokat iszom.
- Én berúgok, ha sokat iszom.

A The West Wing című sorozat Aaron Sorkin fejéből pattant ki, még az 1995-ös Szerelem a Fehér Házban c. filmjének forgatókönyvírása kapcsán. Az eredmény: 7 évad, 155 rész, 27 Emmy-díj és sokak számára egy kult sorozat. A sorozat elsősorban az elnökről és a közvetlen környezetéről szól, akik a Fehér Ház nyugati szárnyában dolgoznak (innen az eredeti cím).

tablo.jpg

Egy olyan világot tár a néző elé, amelyben Jed Bartlet amerikai elnök egy Nobel-díjas közgazdász és bár demokrata-párti, sok különböző szempontokat vesz figyelembe mikor kormányozni próbálja az országot. A környezetében lévő emberek pedig próbálnak észérveket felhozva vitatkozni egymással ill. az elnökkel. Tudom, hogy ez a sorozat túlságosan idealistának tűnik egy olyan elnökről, aki otthon van különböző témákban és a tanácsadóiról, akik fejből vágják a törvények passzusait paragrafusszámmal együtt, de pont ezek emelik fel őket a sorozatok világában kultikus szereplőkké. Az elnöknek legalábbis kijár egy szobor a Sorozathősök Csarnokába Jack Bauer mellé.

Az első részben az elnök csak a végén tűnik fel, de megjelenésével és beszédével méltán teszi az epizódot erős pilottá. A szereplők neveit (részben a gyors párbeszédek miatt) én csak az 5-6 rész után jegyeztem meg, de a zseniális castingnak köszönhetően könnyen beazonosíthatóak az adott karakterek. A bölcs öreg Leo, aki az elnök közvetlen bizalmasa, a szakállas Toby, aki a kommunikációért felel, a magas C. J. Craig, aki a sajtószóvivő, Bartlet elnök, aki mindig leveszi a szemüvegét, ha valami komoly dologról van szó.

A sorozat jellegéből adódóan sok belföldi politikai kérdésekkel foglalkozik (pld egészségügy, oktatás), de az íróknak köszönhetően ezeket úgy tálalják a néző elé, hogy még egy nem amerikai is nagyjából képben van (tudtátok például, hogy az USA-ban nincs hivatalos nyelv?). Az utolsó évadokban azért nem árt egy kis GYIK-et átnézni az elnökválasztással kapcsolatban.

(a távolból) - Jó reggelt!
- Jó reggelt!
- Ki volt ez?
- Nem mindegy? Szükségünk van rá.

Párbeszédek elsősorban Sorkint dicsérik, aki a show első 4 éve alatt a 88 epizódból 85-ben (!) vállalt szerepet. Bár aki nézett már más sorozatot tőle, az természetesnek veszi.

A sorozathoz fűződik Thomas Schlamme rendező által is alkalmazott „walk and talk”, aminek a lényege, hogy két (vagy több) szereplő megy egyik helyről a másikba és miközben folyik a párbeszéd, veszi őket elölről a kamera. Nem találta fel a spanyolviaszt, más sorozatokban is szívesen alkalmazták ezt (pld. ER, House), és párbeszéddel együtt a jelenet intenzitását is nagyban növeli. Erről egy Mad TV-s paródia is született később (itt megnézhető, jobb minőségben nem találtam).

walk-and-talk.jpg

Azonban a 4. évad végén Sorkin távozása (összekülönbözött a Warner-el és az NBC-vel) mély nyomot hagyott a sorozatban. A stafétát a producer John Wells vette át, aki előzőleg az ER első 5 évében volt a vezetőíró. Elmaradtak az izzó szócsörték és a parázs viták, helyette inkább a dráma és az érzelem vette át a főszerepet. A sorkinisták bizonyára joggal anyázhatták Wells-t, de ha jobban belegondolunk Wells tisztában lehetett azzal, hogy ő nem tud, és nem is akar Sorkin-szintű dialógokat írni. Ő másfajta drámában tudott jókat alkotni (ER, Third Watch). Bár az utolsó másfél évad újra felpörgött az új elnökjelöltek és az elnökválasztás miatt, kétségtelen, hogy ha idéznénk részeket, jeleneteket a teljes sorozatból, azt nem az utolsó 3 évadból tennénk (kétségkívül ott is voltak jó epizódok pld. az új személyzeti főnök első napja).

A sorozat epizodikus, tehát nagyjából bármilyen részbe be lehet csatlakozni. Mindenképpen ajánlom, hogy próbáljatok be egy részt, mert nem hiszem, hogy egy poszttal átadható lenne-e mindaz, amit leírtam.
Én személy szerint a fentieken túl (1x01 Pilot, 2x04 In this White House/Belső ellentétek) ajánlom még a 4x01-02 részt (20 Hours in America / A semmi közepén) és nem feltétlenül csak azért, mert egy kis szerep erejéig szerepel benne Amy Adams is. Az epizódban Bartlet elnök egyik kampányútja során lemaradnak a konvojról hárman, akik a „világ végén” rekedtek és a kalandjukat mutatja be, hogy hogyan próbálják meg utolérni a kampánycsapatot.

- Más időzónába léptünk? Átléptünk... egy MÁSIK időzónába?
- Errefelé ez gyakori hiba.
- Az amerikai kormánynál nem!


Még van 2 további nevezetes epizód:

3x00 (Isaac and Ishmael / Mostohafivérek), amit sajnos a történelem szült, amiben a szept 11.-ei áldozatoknak állítottak emléket. Kamaradrámának fogható fel: Terroristaveszély miatt Fehér Házi ebédlőben rekedt diákokkal beszélgetnek a szereplők.

7x07 ( The Debate / A vita). A különlegessége annyi hogy ezt élőben adták le (egyszer a keleti, egyszer a nyugati partiaknak). Mondjuk erről mi sajnos lemondhatunk, de az élő adás illúziója utólag is elképzelhető. Nálunk a 10 perccel rövidebb változat került adásba. John Wells nevéhez fűződik az ER élő adása is (ER 4. évadnyitó).

pulyka.jpg

A szinkronról annyit, hogy bár én többnyire feliratpárti vagyok, de tényleg jól sikerült a hangokat eltalálni. A demokrata jelöltöt alakító Jimmy Smits magyar hangja (Király Attila) jóval keményebb, harsányabb lett az eredetinél, viszont ez csak a szinkron javára vált. Szinkronhangváltás csak egy főszereplőnél volt (Toby), úgyhogy még ez is tűrhető volt. Illetve volt még egy-két jellegzetes hang, amely több karakternek is kölcsönözte a hangját (pld. az elnök titkárnője, aki később sok más karakternek is volt a hangja). A fordításról nem tudok nyilatkozni, de nagy kihívás lehetett a magyar fordítónak az amerikaiak számára érhető dolgokat, utalásokat „lemagyarítani”. Elég például csak a redneckre gondolni.

Elég sok vendégsztár is feltűnik a sorozatban: többek között Matthew Perry (Chandler a Jóbarátokból), Emiliy Procter (a CSI:Miami előtti időkből), Oliver Platt (Huff), Ed O’Neil (Rém rendes apuka), Mary-Louise Parker (Weeds előttről), Mark Harmon (Gibbs ügynök az NCIS-ből).

Meg kell még emlékezni Leo McGerry-t alakító John Spencerről, aki az sajnos utolsó évad közepén hagyta ott a társaságot örökre illetve Ron Silverről, aki a Bruno Gianelli kampánystratégát alakította több alkalommal is.

elnök.jpg

Akik pedig már látták a West Winget és hiányoznak a sorkini szövegek még mindig ott van a Sports Night, a Studio 60, a The Newsroom illetve a Sorkin által írt mozifilmek.

 

Nos, mi következik?

Vicces: szituációs gyakorlatok Elijah Wood-dal

A videóban Elijah Wood szerepel, aki a egyik jelenlegi legjobb talkshowban, Craig Ferguson műsorában vendégeskedett. Elijah-t a Gyűrűk ura után és a Hobbit cameo mellett jelenleg a Wilfred című kissé fekete humorú vígjátékban szerepel. A műsorvezető a reklámszünet után szokásos módon próbálta elejét venni a búcsúzásnak. Majd utána jönnek az improvizációs gyakorlatok.

Hiányzik a Beugró. Kár, hogy nincs helyette valami hasonló műsor ma a magyar tévékben.

süti beállítások módosítása