Ez a posztot már régóta terveztem megírni, de nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá.
A poszt apropóját az adta, hogy holnap mutatják be az Ötödik íz c. ifjúsági tévéfilmet. Ismert színész nem nagyon lesz benne, mivel nagyrészt az Ady Endre Gimnázium diákjai fognak benne játszani (aki nem debreceni: az Ady művészeti suli, olyan színészek jártak egykor ide, mint Kálloy-Molnár Péter, Hajdú „Steve”, Schell Judit vagy éppen Gubás Gabi).
Hogy nem hallott valaki a tévéfilmről, teljesen normális dolog, hiszen korábban sem reklámozta túl a köztévé a saját gyártású produkcióit. Egyik érdekessége a produkciónak, hogy a Debreceni Televízió gyártotta le az M1 számára. Korábban is volt már ilyen, lásd a nemrégen bemutatott A rögöcsei csoda című tévéfilm esetén. Ráadásul idén újabb két tévéfilm gyártására kaptak pénzt a helyi (pápai és debreceni) tévék, amelyeket majd az országos köztévé fog műsorra tűzni (Csonka délibáb illetve a Kossuth papja).
Egyrészt öröm az írók számára (mindegyik produkció adaptáció), hogy műveik mozgóképen is megjelennek, erre tényleg kevés esélye van egy Budapesttől távol élő és alkotó írónak. Ráadásul olyan színészek is megmutatkoznak, akiket egyáltalán nem lehet látni. Másrészről viszont eléggé alacsony költségvetésből dolgoznak, kb. 10 millió Ft körüli összegből. Az sem biztató, hogy ez a tévés produkció a Huszárik Tamás pályázaton nyert pénzt (itt kísérleti és kisjátékfilmek pályáznak), ahol ez volt az egyetlen nyertes pályamű, amely majd 80 perc hosszúságú lett mindössze 5,5 millió Ft-ból.
De tényleg ez lesz a jövő? Vajon felveszik-e a versenyt más pesti stúdiókkal, akár az MTVA gyártási részlegével a vidéki televíziók a tévéfilmek terén?
A Médiatanács döntése alapján igen. Ez viszont eléggé arcul csapása a közmédiának, hiszen azt az illúziót kelti, miszerint házon belül sem tudnak legyártani tévéfilmeket. Külön pikantériája a döntéseknek, hogy a Médiatanács bizottságának az elnöke és az egyik tagja is az MTV illetve a Duna TV vezérigazgatója.
Mindenesetre az mtv-s adatlapja itt lesz, a tévéfilm sajtóvetítéséről készült cikk erre lesz, az erről készült videó pedig lentebb található.
Dehir - Bemutatták a Debrecen Televízió új játékfilmjét
Péntek délután tehát: Az ötödik íz. M1. 15:40.
UPDATE: Nézettség: teljesben 53e (2,2% SHR), 18-49-ben 14e (1,6% SHR) - köszi, Desmond!