Még 1982-ben a köztévé egy havi műsort indított el Teleráma címmel Vitray Tamás vezetésével, amely a nézői levelekre válaszolva a Magyar Televízió műsorgyártásába engedett bepillantást.
Színes tévéműsorok 1972-től kezdve jelentek meg, de a tíz évvel későbbi Teleráma még fekete-fehérben indult.
Igazi kordokumentum. Megtudhatjuk azt, hogy a szakemberek hogy próbálták használni a kor eszközeit a tévés produkciók létrehozásához fővilágósítótól a jelmezkészítőkön keresztül a tévés rendezőkig. MIndeközben a videós bejátszásoknál a stúdióból Vitray hangját halljuk.
Megtudhatjuk többek között az egyes eszközök működését (pld.: súgógép), de körképet ad az éppen különböző studiókban zajló forgatásokról is. Köztük a már színes közvetítési technológiával(!) elsőként felszerelt legnagyobb IV.-es studióból. Emellett megismerhetjük az akkor még létező egyes vidéki körzeti stúdiók működését vagy épp az Ablak élő műsor fevételéről kaphatunk belső életképeket.
A köztévé egyik műsorának a szerkesztője (Igen, ő Friderikusz Sándor bajuszban)
A tovább után megtekinthető a Teleráma különleges kiadása, ahol nézői levelek helyett maguk a nézők tehették fel élőben a kérdéseiket a köztévé megfelelő vezetőinek. Valamint további linkeket is mellékelek, amik érdekesek lehetnek.
Mivel ezek régi felvételek, sok szereplő már nincs közüttünk, de mégis értékes dokumentum lehet azoknak, akiket érdekel 80-as évekbeli tévézés háttere.
Előszőr a Teleráma fóruma nézhető meg. Itt előkerül a közelgő 1984-es évi nyári olimpia közvetítése vagy az a szándék, hogy a szocialista országok az évtized végén vagy a következő évtized elején csatlakoznának az InterSzuptnyikhoz(!) a műholdas közvetítés céljából (ami tudjuk nem történt meg). Vagy éppen választ kapunk arra, hogy miért nem adnak sakközvetítéseket a tévében.
Akik válaszolni próbálnak:
- Radnai János, a sportosztály vezetője
- Horváth János, főosztályvezető-helyettes
- Gonda Péter, a belső üzemviteli osztály vezetője
- Horváth Ádám, a köztévé főrendezője
- Wisinger István, a programfőszerkesztő
Mellékelek linkeket pár érdekes adásról, de az adások jelentős része megtekinthető ingyenesen a NAVA archivumában a "Teleráma" kulcsszó beírásával.
- Az első adás (tényleg érdekes :) Itt még fekete- fehérben volt az adás, megszólal benne Nagy Richárd akkori TV elnök, és az egykori első alelnök Kulcsár Ferenc is.
- Interjú 28:01-tól: Interjú Baló Györggyel (13 perces)
- Interjú 34:12-tól: Interjú Katkics Ilonával, az MTV gyerek-és családifilmjeiért volt felelős (9 perces)
- Események
- Vb'86 Mexikó 11:15-től: Az 1986-os Mexikói Labdarúgó Világbajnokság közvetítésének részletei (28 perc)
- Veszprémi Tévétalálkozó '83: Az egész adás az éveként megrendezésre kerülő tévés fesztivált mutatja be, amely a tévés filmek bemutatásáról szól a magyar nézők és a külföldi, vásárlásra készülő csatornák számára
- Szerkesztőségek
- Telesport: Az MTV Sportosztályának bemutatása (36 perces)
- Külpolitikai tudosítók: Az MTV Külpolitikai Szerkesztőségének bemutatkozása.
- Delta: 3:37-től a Szerkesztőség bemutatása (13 perces)
- Körzeti Stúdiók
- Szegedi Körzeti Stúdió:(első 16 perc)
- Pécsi Körzeti Stúdió :10 perc
- Városi televízió
- Debrecen 14:16-tól (kb 10 perc)
- Miskolc (Avasi lakótelep) (10:50-től):
- Műsorok
- Ablak: A műsor készítése jó pár ismerőssel is, akik már sajnos nincsenek köztünk (12 perces)
- Ki mit tud? '83 és az MTV archívuma: Az országos válogatóról készült összeállítás (egyéb kategória) és a televíziós archiválásról szóló riport (első 31 perc)
- Szomszédok: 9:00-től: Pár nappal korábban bemutatott új magyar sorozatot reklámozza Zenthe Ferenc (5 perces)
- Nyolc évszak: Itt reklámozza legújabb minisorozatot a tavaly színművészetit végzett Götz Anna és a sorozat rendezője Várkonyi Gábor (Várkonyi Zoltán filmrendező fia, aki apjával ellentétben tévés vonalon mozgott: első nagy munkája a Vivát, Benyovszky! magyar-csehszlovák mini volt. A Kisváros tévésorozat forgatásának kezdete után nem sokkal hunyt el) (6 perces)
- Kapcsoltam: 21:35-től a kvízműsor készítésének a kulisszái mögé nézhetünk be (14 perces)
- Háttéremberek
- Szinkron készítése: A szinkronstudiós munka bemutatása
- Kaszkadőrök 21:29-től: A kaszkadőrők életébe pillanthatunk bele Pintér "Oroszlán" Tamás, Marosi László és Tímár Imre segítségével (22 perces)
- Zenei szerkesztők 6:20-tól (11 perces)
- A filmszalag élete 14:30-tól (12 perces)
- Időjárásjelentés és díszlettervezés: Előszőr az OMSZ műholdas időjáráskészítő rendszerét mutatja be a műsor, majd 12:46-tól a Televízió díszlettervezőit (kb 15 perc)
- Közönségszolgálati iroda / Kereskedelmi Igazgatóság: (első 15 perc), majd 14:55-től: TV Maci alkotóiról