Minden, ami média (és ami nem, az is)

Minden, ami média (és ami nem, az is)

Retro: Fantasztikus Európa

2014. november 15. - kis_kiraly

2002-t írunk, két év múlva válunk az Európai Unió tagjává. Ennek apropójából mutatták be a Fantasztikus Európa showműsort Friderikusz Sándor vezetésével a TV2-n.

breveon8888.jpg

Az eredeti változat női műsorvezetővel

A műsor az Union Libre francia show formátumán alapult, ahol minden héten Magyarországon élő külföldi vendégekkel jártak körül egy-egy témát, egyes országok szokásait ismerhettük meg közelebbről szórakoztató, néhol bulváros formában. Ebben a műsorban ismerhettük meg először Gianni Annoni-t is. Nem emlékszem rá, hogy mellette lett még volna valaki, aki ebből a műsorból futott volna be a magyar médiában. 

eu3.jpg

A magyar változatban többek között a francia Jean-Philippe, a görög Cleo és az olasz Gianni szerepelt

A vendégeket (vagy ahogy Friderikusz hívja őket: társműsorvezetőket) egészítette ki adásonként egy meghívott magyar vendég is. Nálunk csak nyolc adást ért meg, de a franciáknál négy évig ment, a lengyeleknél pedig ennél is sikeresebb volt: ott a köztévén Europa da się lubić néven a 2003-as premier után 6 évad ment le.

800px-Europa_da_się_lubić.jpg

A lengyeleknél volt legsikeresebb a formátum

Én emlékeim szerint nem követtem a műsort részben azért, mert nézőként zavart a sok akcentus. Az origo-s beharangozó interjú erre lesz található, a Tóth W. András-os kritikát 2002-ból pedig erre lehet elolvasni.

Két előzetes a műsorból:


Itt pedig megtekinthető a teljes sorozat. Az első adás beszúrva, a többi pedig belinkelve. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, vajon mai szemmel megállná-e a műsor a helyét?

(Ahogy látom a reklámok is benne vannak, nyilván ezeket át lehet pörgetni.)

 

 2. rész - 3. rész - 4. rész - 5.rész - 6. rész - 7.rész - 8. rész

A főcím dalszövegét csak a tovább mögé merem kirakni.

Hiába francia az ágy,
Bajor a sör,
Spanyol a tánc.

Mindenkit ugyanaz a vágy
Hajt legbelül,
Bármerre jársz.

Nincs többé már
Olyan határ,
Ahova kár
Belépni, bár . . . . .

Ahány ország, annyi ház,
Annyi szokás,
S mind milyen más!

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr766900021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása