Minden, ami média (és ami nem, az is)

Minden, ami média (és ami nem, az is)

Houdini (2014)

2014. szeptember 08. - kis_kiraly

Szeptember 1.-én és 2.-án mutatták be a History Channel-en a Houdini című kétrészes minisorozatot, amelyet teljes egészében Budapesten forgattak. A csatornának nem az első probálkozása volt már a szkriptelt sorozatokban: korábban a 14 milliós nézettségű Hatfield & McCoys és a Vikings sorozatokat is itt mutatták be.

(Furcsa belegondolni, hogy az egykor II. világháborúra kihegyezett dokumentumfilmcsatornát ma már inkább a reality-show-i jellemzik. Hiába, a nézettség nagy úr arra is. A csatorna legnézettebb műsorai között van a Pawn Stars – zálogházi reality, Swamp People – louisiani aligátor vadászokról szóló reality és az American Pickers – régi dolgokat gyűjtő és áruló csapatról szóló sorozat).

 poster_houdini.png

A legutóbbi sorozat próbálkozásukban Harry Houdini életét dolgozták fel. A rendező Uli Edel volt, aki legutóbb Az Adlon hotel német minit rendezte, amit a magyar m1 nemrégen mutatott be. A itthoni nézők elsősorban A gyűrű átka fantasy-s minisorozat vagy A Baader-Meinhof csoport című mozifilm rendezőjeként is ismerhetik.

A mini első részében Houdini karrierjét követhetjük a cirkuszi munkáitól kezdve odáig, hogy profi szabadulóművész lesz belőle. Eközben megismerhetjük gyerekkorát is a flashback-jelenetekben.

tied.png

A második részben inkább a spirituális tudományok elleni harca kerül előtérbe. Volt benne a szokásos magánéleti szál is felesége révén. (Ha nem nézek utána, akkor le sem esik, hogy a feleségét alakító színésznőt már láttam két éve még a Joss Whedon-féle Ház az erdőben c. filmben, ott így nézett ki). Mindkét részben azonban erőteljesen jelen volt az édesanya-motívum, ami a mi részünkről nyilván öröm, mivel így nem csak egy röpke szerep erejéig volt látható Ónodi Eszter.

Annak ellenére, hogy kosztümös a sorozat, néha élt CGI-effektekkel is és most nemcsak a hátterekre gondolok.  Ez lehet, hogy valakit elidegeníthet, de valakinek lehet, hogy pont ez a vizuális feldolgozás megoldás jön be. A sorozatban bemutatott mutatványok nagy része leleplezésre került a tévénézők számára, de a vágásokkal jól adagolták a feszültséget.

Aki szereti az illuzionista témájú produkciókat, az szerintem feltétlenül próbálja be.  Számomra tökéletes volt délutáni kikapcsolódásnak. Én egy sima 6/10-et adok neki. Akit érdekelne, erre lehet olvasni, ahol összehasonlítják a sorozatban és a valóságban történteket (első rész, második rész).

A sorozatot itthon forgatták, így ha valaki bepróbálná a sorozatot, legyen inkább nézés közbeni meglepetés a rövid szerepek erejéig felbukkanó magyar színészek. A fontosabb magyar szereplőket a tovább link és egy fehér blokk után spoileresen beszúrom a képeikkel és rövid infórmációkkal a szerepeikről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az már nem titok, hogy Ónodi Eszter játszotta Houdini édesanyját.

fiatal_onodi.png

 
Ő játszotta az időskori énjét is.

idos_onodi.png


Egy német császári alezredes is segítkezett az egyik mutatványban (Fenyő Iván).

fenyo_katona.png

 
Az orosz cári udvarban Raszputyin is feltűnt (Kamarás Iván).

kamaras_raszputyin.png

 
Spiritualist Man, legalábbis a sorozat végi kredit szerint. Ő volt az, aki beszólt Houdini könyvének a sajtótájékoztatóján (Hajdú Steve).

hajdu_steve.png

 
Kelly nevű fickó, aki szintén nem rajongott Houdiniért (Haumann Máté).

kelly_haumann_mate.png

 
Egy jövendőmondó cigányasszony jósolt Houdininek (Lázár Kati).

lazar_kati_gipsy.png

 
Sok magyar színész karakterének inkább csak jelenése volt a filmben. Talán leghosszabb jelenete a bajszos II. Vilmos német császárnak volt (Mesterházy Gyula  - még az Első generációból, vagy a Diplomatavadászokból lehet ismerős).

csaszar.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr416679181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása