Minden, ami média (és ami nem, az is)

Minden, ami média (és ami nem, az is)

Helló, meló!

2014. szeptember 20. - kis_kiraly

Igen, ezzel a szóviccel elnevezett tévéműsor indul szeptember 21-én az M2-n. A csatorna elsősorban gyerekeknek szól, de kora estétől az idősebbeket is próbálná megszólítani. Legutóbb A legokosabb osztály vetélkedővel vetette magát észre, de nem nagyon lehetett hallani a sorozatról a tavaly indult két 7 részes évad alatt.

ZIH0028-1024x681.jpg

Idén viszont az idősebb nézőket próbálja felrázni az Animal Cannibals (Ricsi Pí és Qka MC) egy szórakoztatónak tűnő 6 részből álló műsorban. A show lényege, hogy minden adásban öt fiatal és öt celeb alkotta páros a korábban betanult szakmai feladatokat próbálja a stúdióban megcsinálni. A betanult foglalkozások közöttt van például bádogos, villanyszerelő, artista vagy éppen kutyakozmetikus. A szereplő celebek között van Király Viktor, Radics Gigi, Fluor Tomi, Odett, Fenyő Iván, Puskás Peti, Kovács "Koko" István és Szávay Ági is.

Egy részben öt celeb szerepel, már civilekre nem is lenne szükség. Reméljük a műsor szerkesztői megtalálják a helyes arányt. Én mondjuk kiváncsi lennék, hogy Fenyő Iván hogyan végezne egy kutyakozmetikus versenyen vagy Flour Tomi bádogosként. Hogy szórakoztató lesz-e, az nyilván a feladatokon is múlik.

ZIH0095-1024x681.jpg

A produkció werkvideója erre lesz. A produkció mögött az Új Nemzedék projekt áll (állami és EU-s támogatással). A műsornak két kimenete lehetséges: vagy egy steril, oktatási ismeretterjesztő sorozat lesz vagy egy jó kis szórakoztató showműsor. Hátha az utóbbi.

Premier:  Vasárnap. M2. 19:10

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr486712445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása