Minden, ami média (és ami nem, az is)

2019 legnézettebb helyi filmjei Közép-Európában (Visegrádi négyek régiója)

2020. augusztus 15. - kis_kiraly

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok, egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd a decemberben bemutatott Jégvarázst).

v4_europe.jpg

Vajon mennyire sikeresek idén is a lengyel filmek? Melyik az a tavalyi helyi film, amely majd 30 éves rekordot döntött meg a cseh filmgyártásban? A szlovák filmgyártás meg tudta-e ismételni a két évvel ezelőtti sikerét, amikor több filmjük is 100 ezer néző felett zárt? Tavaly volt-e magyar film amely 200 ezer néző felett zárt? Minden kérdésre a válasz megtudható a tovább után.

(A megelőző évi kelet-európai filmes toplista lista, köztük a visegrádi négyeké is)

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Oroszországban

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok, egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd decemberben bemutatott Jégvarázst).

(A könnyebb kereshetőség miatt az orosz filmek címeinek latin betűs átírása angol nyelvtan szerint vannak írva.)

Itt most nem írom le a tavalyi top 5-t. A lényeg: az Oroszlánkirály 10,8 millió nézővel lett az első.

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Franciaországban

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze azért is a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd decemberben bemutatott Jégvarázst). 

(A tavalyi filmes toplista lista)

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Közép-Európában (Német nyelvű régió)

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze azért is a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd decemberben bemutatott Jégvarázst). 

german_europe.jpg

Tovább

Észak-európai dalversenyek, 2020 (Döntősök és győztesek)

Befejeződtek a skandináv országok nemzeti dalversenyei. Tegnap este három országban is győztest hirdettek, ezzel teljessé vált, hogy az északi országok kit küldenek az idei Eurovíziós Dalversenyre, amelyet majd Rotterdamban rendeznek.

all_final.jpg

Viszont ebben a régióban elég nézettek a helyi zenei döntők, ezért gyűjtöttem idén is őket egy csokorba (a tavalyi versenydalok erre lesznek elérhetőek). A tovább után az adott ország nyertes dalát linkelem be majd a döntőbeli számokat.

Tovább

2019 legsikeresebb helyi filmjei az Egyesült Királyságban és Írországban

Folytatjuk a sorozatunkat, amelyben a tavalyi év legsikeresebb hazai filmjeit veszem sorra minden országban. Hasonló a szempont-rendszer idén is: továbbra is a British Film Institute-ot veszem alapul (itt elérhető a tavalyi lista). Nézőszám helyett a tavalyihoz hasonlóan boxoffice bevételek szerint lettek a filmek rangsorolva.

#1 Bosszúállók: Végjáték £88,7 millió
#2 Oroszlánkirály (2019) £76m
#3 Toy Story 4 £66,2m
#4 Joker £58m
#5 Star Wars: Skywalker kora £54,9m

Következzenek a brit független filmek a tovább után. Mivel a filmek legnagyobb része itthon forgalmazásba került, ezért csak pár mondatot írtam a szinkronos trailerekhez.

Tovább

Gyorsposzt: Sanremo 2020 videók

Idén volt 70 éves a Sanremo-i dalfesztivál. Minden további mellébeszélés nélkül beillesztem a győztes dalt és a további dobogósokat is. Ezek nézhetőek meg a tovább után. Biztos vagyok benne, hogy a RAI egy idő után eltávolítja a fesztivál videókat, úgyhogy a hozzátartozó videoklippeket mellékelem.

festival_di_sanremo_2020_logo.jpg

Tovább

2019 legnagyobb bevételű független filmjei Észak-Amerikában

 A mozis listák élén általában a nagy studióbeli filmeket láthatjuk.Tavaly sem volt másképp:

2019 Legnagyobb bevételú filmjei USA-ban és Kanadában

#1 Bosszúállók: Végjáték $858m
#2 Oroszlánkirály $544m
#3 Toy Story 4 $434m
#4 Marvel kapitány $427m
#5 Jégvarázs 2 $426m*

*Még a mozikban

Viszont a következő listában az idei legsikeresebb amerikai független filmeket gyűjtöttem össze. A független film eléggé tág fogalom arrafelé is. Az IndieWire által összeállított lista a következő filmeket tekinti független filmeknek:

Független külföldi filmek, amelyek kevesebb mint 600 teremben vetítettek Észak-Amerikában és / vagy olyan filmek amelyet független fimstudiók gyártottak vagy forgalmaztak ebbe beleértve a nagy studiók független filmes részlegeit is. Lásd Fox Searchlight (Fox, most már DIsney), Sony Pictures Classics (Sony Pictures) Focus Features (Universal).

Lesz itt minden a Top10-ben: dráma, akció, animáció és nem hiányozhat a kisebb büdzséjű filmesek garantált (?) jegypénztárkedvenc műfaja: a horror sem.

Ahogy a korábbi listáimban is (ahol az európai filmeket szemrevételeztem) itt is a "helyi vagy hazai filmek" csak a helyi (értsd: észak-amerikai) bevételük alapján vannak rangsorolva.

Tehát a 10 legnagyobb bevételű független film Észak-Amerikában a tovább után.

Tovább

Egyszer volt egy Magánszám...

Amikor az Emil Rulez! énekese talkshow-t kezdett vezetni még 2003 tavaszán. Pár korabeli kritika: 

„Érdeklődve várom a folytatást és remélem, nem fog ellaposodni ez a talk-show, de bízom Hajós tehetségében, amit az első adásban is megmutatott.” 

„Ma már mindenkinek lehet műsora? Igen, és ez jól van így. Mert ha olyan kézbe rakják a gyeplőt, amit még nem fertőzött meg a média álszent és a tömegek kiszolgálása érdekében bármeddig lealacsonyodni képes világa, abból két dolog sülhet ki: 1. amatőr félszegség 2. őszinteség.” 

„Hajós András feltűnésére a TV2 képernyőjén például mindenkiben ébredezni kezdett a hátha, talán, végre, miért ne. [...] Hátha észreveszik, hogy van itt egy elég vaskos réteg, amely már elolvasott két könyvet életében, és mégis szeretne esténként tévét nézni.” 

„Ha hirtelen feltűnne egy könnyed, szellemes, eredeti, önironikus műsor egy kereskedelmi csatornán, műszaki hibára gyanakodnék, és újraindítanám a tévét. A Magánszám márpedig majdnem ilyen.”

„A Magánszám Hajós Andrással egy új műfaj és egy ígéretes új televíziós személyiség megjelenésének páratlan kombinációja. [...] Hajós András és műsora azt a stílust képviselik, amely mindezidáig hiányzott a kereskedelmi televíziózásból.”  

Forrás: Szabó Gyöngyi - A Hajós-jelenség (2006)

Minden további kommentár nélkül a teljes évad (mindössze 8 rész) a tovább után.

Tovább