Minden, ami média (és ami nem, az is)

Minden, ami média (és ami nem, az is)

Websorozat: Control (Kontrola) 1. évad

2022. január 02. - kis_kiraly

Most egy olyan lengyel websorozatot mutatnék be, amely alacsony költségvetése ellenére nagy népszerűségre tett szert. Maga a sorozat egy rendezést tanuló diák magánprojektjének indult. A több mint kétperces epizód idővel kinőtte magát és a két év alatt leforgatott többi 5-10 perces epizódja is több milliós megtekintést generált a Youtube-on.

A websorozat két lány kapcsolatát mutatja be részben flashbacken keresztül. A sorozat megvalósítása sokszor az HBO-s Euphoriát jutatthatja eszünkbe, amely egy ilyen zsebprojektnél tényleg nagy szó. Azóta felkarolta egy online hazai videoszolgáltató is és a második évad már ott került bemutatásra tavaly év végén.

Az első évadot (összesen 7 epizód, angol felirattal) a tovább mögött megtaláljátok. Bónusznak pedig egy Q&A videó az első évad után a sorozat szereplőivel valamint beszúrtam a második évad előzetesét is.

Tovább

RetroTévé: Teleráma

Még 1982-ben a köztévé egy havi műsort indított el Teleráma címmel Vitray Tamás vezetésével, amely a nézői levelekre válaszolva a Magyar Televízió műsorgyártásába engedett bepillantást.

vitray.jpg

Színes tévéműsorok 1972-től kezdve jelentek meg, de a tíz évvel későbbi Teleráma még fekete-fehérben indult.

Igazi kordokumentum. Megtudhatjuk azt, hogy a szakemberek hogy próbálták használni a kor eszközeit a tévés produkciók létrehozásához fővilágósítótól a jelmezkészítőkön keresztül a tévés rendezőkig. MIndeközben a videós bejátszásoknál a stúdióból Vitray hangját halljuk.

Megtudhatjuk többek között az egyes eszközök működését (pld.: súgógép), de körképet ad az éppen különböző studiókban zajló forgatásokról is. Köztük a már színes közvetítési technológiával(!) elsőként felszerelt legnagyobb IV.-es studióból. Emellett megismerhetjük az akkor még létező egyes vidéki körzeti stúdiók működését vagy épp az Ablak élő műsor fevételéről kaphatunk belső életképeket.

fridi.jpg

A köztévé egyik műsorának a szerkesztője (Igen, ő Friderikusz Sándor bajuszban)

A tovább után megtekinthető a Teleráma különleges kiadása, ahol nézői levelek helyett maguk a nézők tehették fel élőben a kérdéseiket a köztévé megfelelő vezetőinek. Valamint további linkeket is mellékelek, amik érdekesek lehetnek.

Tovább

Jelenlegi Sissi-projektek: Update

Három Sissi-projekt van jelenleg készülőben. Ebből kettő német nyelvű és ezeket idén már forgatnák is.

Sissi #1: The Empress (jelenleg munkacím) - Netflix

Az összesen hat részben Sissi első hónapjait követjük végig a bécsi udvarban. Lehet, hogy egy jövőbeli potenciális német Crown-utódot remélnek a Netflixnél? Majd meglátjuk.

Főszereplők: Philip Froissant és Devrim Lingnau
ÍrókKatharina EyssenBernd Lange, Jana Nandzik
Rendezők: Katrin Gebbe (Pelican Blood), Florian Cossen (NSU German History X)

136046851_10160680840339578_3155696620335118666_o.jpg

 

Sissi #2: Sisi - TVNow

Itt a legfrisebb sajtóinfók rebootként, mintegy TV-eventként hivatkoznak, tehát ezt inkább minisorozatnak szánják.

Főszereplők: Jannik Schümann és Dominique Devenport
Írók:  Andreas Gutzeit (Dignity - német-chilei thillersorozat) és Robert Krause
Rendező: Sven Bohse (Ku'damm '56 / '59)

dominique-devenport-and-jannik-schumann-sisi-620.jpg


Forrás: Netflix, Hollywod Reporter

Amerikai talk show házigazdák a Capitolium-i események után

Készítettem már ilyet korábban is:

Nyilván azóta már sok víz lefolyt a Mississippi-n, de kissé megkésve a tovább után megnézhetőek a Capitolium-i eseményeket követő első monológok.

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Közép-Európában (Visegrádi négyek régiója)

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok, egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd a decemberben bemutatott Jégvarázst).

v4_europe.jpg

Vajon mennyire sikeresek idén is a lengyel filmek? Melyik az a tavalyi helyi film, amely majd 30 éves rekordot döntött meg a cseh filmgyártásban? A szlovák filmgyártás meg tudta-e ismételni a két évvel ezelőtti sikerét, amikor több filmjük is 100 ezer néző felett zárt? Tavaly volt-e magyar film amely 200 ezer néző felett zárt? Minden kérdésre a válasz megtudható a tovább után.

(A megelőző évi kelet-európai filmes toplista lista, köztük a visegrádi négyeké is)

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Oroszországban

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok, egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd decemberben bemutatott Jégvarázst).

(A könnyebb kereshetőség miatt az orosz filmek címeinek latin betűs átírása angol nyelvtan szerint vannak írva.)

Itt most nem írom le a tavalyi top 5-t. A lényeg: az Oroszlánkirály 10,8 millió nézővel lett az első.

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Franciaországban

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze azért is a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd decemberben bemutatott Jégvarázst). 

(A tavalyi filmes toplista lista)

Tovább

2019 legnézettebb helyi filmjei Közép-Európában (Német nyelvű régió)

A koronavírus miatt az európai mozik (is) zárva tartanak, úgyhogy lényegében a listában szereplő tavalyi nézőszámokat idén nem valószínű, hogy túl fogják szárnyalni az idei filmek. Ezért is gyűjtöttem össze azért is a tavalyi sikerfilmeket. Ahol tudok egy-két mondatban megemlítem, hogy idén (legalábbis a tavaszi zárás előtt) milyen helyi sikerfilmek voltak. Csak a naptári évet néztem ezért sok helyen ezek nem a végleges nézőszámok (lásd decemberben bemutatott Jégvarázst). 

german_europe.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása