Minden, ami média (és ami nem, az is)

Pohádky, avagy mesefilmeket az ünnepekre!

2018. december 03. - kis_kiraly

Ma már a szokásos karácsonyfa és a bejgli mellett hagyományos esemény a karácsonyi filmnézés is. Ilyenkor újra leadják a már unalomig ismételt karácsonyi hollywood-i filmeket (lásd Reszkessetek betőrők 1-2, Grincs vagy az Igazából Szerelem). Korábbi nem angol nyelvű európai karácsonyos filmeket anno erre gyűjtöttem össze (1. rész, 2. rész)

Azonban a cseheknél (és a szlovákoknál) van egy filmes hagyomány: év végén a mozikban illetve karácsonykor a tévéképernyők előtt élőszereplős mesefilmeket mutatnak be. Az északi szomszédainknál ezen filmek már több mint 60 éve népszerűek és ma napig készítenek ilyen produkciókat.

A csehszlovák filmgyártás és a "pohádka"

A második világháború után Kelet-Európában is újraindult a filmgyártás. Ahogy itthon, úgy Csehszlovákiában is erőteljesen élt a cenzúra. Voltak témák, amiről nem lehetett filmet készíteni vagy legalábbis kerülni kellett. Ezért a rendezők sokszor készítettek élőszereplős mesefilmeket, vagyis pohádky-t (egyes számban pohádka - cseh illetve a szlovák nyelven mesét jelent), amely legtöbbször semleges terep volt az alkotók számára.

A mesefilmek egy része Božena Němcová cseh írónó meséin alapul, aki az 1800-as évek közepén élő írónő volt, akit - a rövid élete ellenére - a cseh modern irodalmi próza megteremtőjének tartanak. Részben a régiós (főleg német nyelvű), részben a szláv mesékből merített.

A csehszlovák mesefilmek történetei egy alapsémára épülnek fel: királyfi/királylány, de lehet egy szegénysorból származó karakter is, akik akadályokba ütköznek viszont különböző mágiák és varázslatok segítenek abban, hogy főhőseink elérjék a végleges céljukat, és végül a jó győzedelmeskedjen és a gonosz megkapja a méltó büntetését

eltusszentett_kiraly_1.jpg
Itthon nem voltak a jellemzőek az élőszereplős mesefilmek (a mozikban főleg nem), bár a 70-es, 80-as években a köztévé gyártott mesejátékokat. Hogy mégis minek köszönhető, hogy itthon nem honosodott meg a mesefilmek gyártása nem tudni. Akár lehetett volna itthon is egy ilyen filmgyártási hullám. Erre jó példa az 1956-ban készült Eltüsszentett birodalom mozifilm Soós Imre főszereplésével. Azonban az áthallásos cím miatt a filmet betiltották, nem sokkal az októberi forradalom előtt.

Az aranykorszaka a pohádka filmeknek az '50-es és '70-es években volt, de a mai napig műsorra tűzik ezeket a filmeket karácsony idején és gyártanak a mai napig is új pohádky-t. Nyilván ezekből készültek jók és rosszabbak is. A tovább után a csehszlovák mesefilmekből a legnépszerűbbeket mutatom be pár mondatban illetve a mai cseh és szlovák felhozatalból is szemezgetek.

A gőgös hercegnő - Pyšná princezna (1952) illetve
Az őrülten szomorú hercegnő - Šíleně smutná princezna (1968)

gogos_tablo.jpg

Az egyik fekete-fehér, a másik színes zenés mesefilm. Mindkettő ugyanabból a történetből készült. A fekete-fehér változatban egy király elfogadja a szomszéd Éjféli Birodalom királya ajánlatát, hogy elvegye Százszorszépet, az idős király kissé gőgös lányát. Azonban királylány kikosarazza a szomszéd királyt, de ő nem hagyja magát és álruhában megjelenik a királylány előtt. A színesben van pár változtatás és zenés betétek is vannak benne. A fekete-fehér változat minden idők legnézetebb helyi filmje. A csehszlovákok "Mágnás Miskáját" több mint 8 millióan látták.

nezettseg.jpg

Hogy menniyre népszerűek a mesefilmek, azt könnyen látni lehet a helyi mozis nézettségi örökranglistán is: az első négy helyen mesefilm található

Forrás: http://kinomaniak.cz

old-classic-four.jpg

Volt egyszer egy király - Byl jednou jeden král... (1954)

A Történet ismerős lehet sokaknak: a király magához rendeli három leányát, hogy megkérdezze melyikük miként szereti. A két idősebb aranyhoz, ékszerhez hasonlítja szeretetét, míg a legkisebb a sóhoz. Erre a válaszra dühbe gurul, hisz "haszontalan" sója mindenkinek van. Meggondolatlan haragjában száműzi leányát, és a só használatát is. Azonban ráeszmél, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Játék az ördöggel - Hrátky s čertem (1956) 

Egy bátor katona a Pokolba megy, hogy megmentsen egy szép királykisasszonyt és annak cselédjét. Tévéjátékos megoldással forgatták festett díszletek között.

Aranycsillagos királykisasszony - Princezna se zlatou hvězdou (1959)

Egy Lada nevű hercegnőről (akinek ismertetőjegye a film során nem megmagyarázott aranycsillag a homlokán) szól a történet. A nem éppen jóképű kérőjét otthagyva egy másik királyságban álruhában talál menedéket mint szakács. Történetesen ott van egy csinos herceg is.

Darbuján és Pandrhola - Dařbuján a Pandrhola (1959) 

Kicsit kilóg a történet a többitől: két fickóról szól, egyiköjük egy 12 gyerekes szegényember, aki gyógyítás képességére tesz szert. A másiknak pedig éppen szüksége lenne erre. Erkölcsi tanmese is egyben.

Három mogyoró Hamupipőkének - Tři oříšky pro Popelku (1973)

new_popelka.jpg

Mai napig kihagyhatatlan karácsonyi film a cseheknél, a szlovákoknál, a németeknél, osztrákoknál, sőt a norvégoknál is. A német régióra az a magyarázat, hogy a film csehszlovák-NDK-s koprodukció volt. Az egyik legnagyobb költségvetése volt a mesefilmek között, ami meg is látszik rajta. Karel Svoboda filmzenéjére nem más, mint Karel Gott énekelt. Ő énekelte a betétdal német verzióját is.  A fő változtatás az eredeti történethez képest, hogy itt nem jóságos tünderkeresztanya segítette a főszereplőt, hanem három varázsmogyoró.

A herceg és a csillaglány - Princ a Večernice (1978)

new_sunmoonwind.jpg

A főszereplő herceg hozzáadja három lánytesvérét három különös hercegnek (Nap, Szél és Hold hercegének) és megismerkedik egy furcsa csillaglánnyal is. A hercegnők eltűnnek, a herceg apja hazatér és lányai felkutatására a fiát küldi el.

A három obsitos - Tři veteráni (1983)

new_three.jpg

Három kiszolgált katona a kitüntetésen kívül semmi mást nem kap a hadseregtől, így hamarosan teljesen elszegényednek. Ekkor siet segítségükre három manó, akik mindegyiküknek egy-egy csodálatos tárgyat adnak ajándékba.

Ne fesd a falra - S čerty nejsou žerty (1985)

new_ordog_vigye.jpg

Mesefilm a molnár árva fiáról, akit kapzsi mostohája mindenéből ki akar forgatni. Ezalatt a Pokol bugyrában Lucifer is csak az alkalomra vár, hogy a mostoha is megkapja a neki megfelelő büntetését. A másik legnépszerűbb cseh mesefilm a csehszlovák-NDK-s Hamupipőkés film mellett.

Ahogy a Hamupipőkét, úgy más meséket is feldolgoztak, nyilván módosítva kissé a történeteket:

tablo1.jpg

  • Hamupipőke - Popelka (1969) (TV-film)
  • Aranyhaj - Zlatovláska (1973) (TV-film)
  • Csipkerózsika / Hogyan ébresszük fel a királylányokat? - Jak se budí princezny (1977)
  • A szűz és a szörnyeteg - Panna a netvor (1979) (Szépség és a szörnyeteg-adaptáció)
  • Holle anyó - Perinbaba (1985)

A '90-es években - igaz már külön országként -, de továbbra is készítették a mesefilmeket a mozikban és később a tévékben. A szlovák filmgyártás jobban megsínylette a felbomlást (a cseh Barrandov stúdióval ellentétben a Koliba filmstúdiót privatizálták, majd csődbe ment). A csehek jobban dominálnak, de filmgyártás szempontjából partnerként továbbra is együtt dolgoznak a szlovákokkal.

tablo2.jpg

A 90-es években a nemzetközi koproduckiós mesefilmek voltak jellemzőek: A halhatatlan nagynéni - Nesmrtelná teta (1993), A tó hercegnője  - Princezna ze mlejna (1994), Lotrando és Zubejda - Lotrando a Zubejda (1997).

 

Ha valaki szeretne egy kis ízelítőt az utóbbi 10-15 év legjobb (elsősorban cseh) pohádka filmekből: 

tablo3.jpg

Az Úr angyala 1-2. - Anděl Páně (2005) / Anděl Páně 2 (2016)

Az első részben egy botcsinálta angyalt száműznek a mennyországból és a földön vezekelnie kell egy koldus képében, de segítségére siet az ördög. A második filmben hasonló a felállás, ott a Tudás fájának az almáját ejtik le együtt a földre és azt próbálják visszaszerezni. Ehhez viszont segíteniük kell egy fiatal kislánynak is, akinek az édesanyja karácsonykor is dolgozik. Az édesanyát Kerekes Vica játssza.

A cseheknél a második rész elmúlt két évtized legsikeresebbb mozifilmje lett, több mint 1,3 millió nézővel egy magyarhoz hasonló nagyságú piacon.

A hét holló - Sedmero krkavců (2015)

Egy lányról, akinek bátyain átok ül. Hogy megismerje őket, szótlanná válik, de közben megismerkedik egy herceggel. Angol feliratos trailer lentebb.

Az ördög tudja - Čert ví proč (2003)

A kiráy üres kincstárra érkezik vissza útjáról, nem is sejti, hogy jobbkeze a sötét oldalal paktált le. Lucifer szerepében a Szlovákiában ismert magyar színész Kassai Csongor látható.

Hajszálon lógó szerelem - Láska na vlásku (2014)

Koldus és királyfi-adaptáció. Itt annyit változtattak, hogy trönörökös (akinek nem mellesleg Corvin Mátyás a neve) megtudja, hogy van egy hasonmása. Fogják magukat és megcserélik a szerepüket. Emellett megjelenik a potenciális királylány is (akit pedig történetesen Beatrixnak hívnak). A királylányt a cseh tehetségkutatóban feltűnt Celeste Buckingham játssza, de feltűnik Bárdos Judit is, aki idén újabb karácsonyi mesefilmben is szerepelni fog.

Az idei cseh felhozatalt már egy korábbi posztomban ismertettem. Remélem találtok magatoknak megfelelő filmet a szokásos évi amerikai klasszkusok mellett. Jó szórakozást.

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr1614384212

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.