Minden, ami média (és ami nem, az is)

Mai napi érdekesség: "Pátzay Pál"-szobor

2015. május 09. - kis_kiraly

Debrecenben járva mostanában mindig elmegyek a Kossuth téren a szökőkút előtt (szemben az Aranybikával). A fák között kissé elrejtve egy szoborra lettem figyelmes.

kep1.jpg

A szobor a szökőkút mellett

Egy családot ábrázoló szobor feliratából viszont csak egy nevet tudunk meg: Pátzay Pálét.

Kiváncsi voltam, hogy ki ez a férfi, hogy még szobrot is állítanak neki és családja tiszteletére. Talán egy egykori debreceni vagy környékbeli mecénás? Vagy egykori debreceni ismert ember?

Pár perces Google-kutatás után kiderült, hogy a szobor valójában nem is őt (és családját) ábrázolja. Ugyanis az alkotás nem más, mint egy felszabadulási emlékmű.

kep2.jpg

1972-ben még az eredeti helyén

Ugyanis jellemző volt, hogy a II. világháború után a szovjetek által megszállt kelet-európai országokban (így a Magyarországon is) az ország "felszabadításának" évfordulója alkalmából különböző emlékműveket avattak. Egy ilyen emlékmű az 1967-ben felavatott fenti szobor is. Hasonló szobroknak a jelentősége a rendszerváltás után átértelmeződött (lásd Budapesten a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot), a Szoborparkba kerültek, eltüntették vagy módosították őket. A debreceni szobornak az utóbbi sors jutott.

1990 után a talapzat alsó részét levágták. Nyilván köze volt ahhoz, hogy azon a részen volt rajta a régi képen is látható csík, benne a "Debrecen népe jövendőjével köszönti felszabadulását!' felirat. A korábbi helytől kissé beljebb helyezték, kevésbé hangsúlyosabb környezetet kapott és fák veszik körül az immár Debreceni családnak átnevezett szobrot.

De hogy ki is a szobron megnevezett Pátzay Pál?

kep_arc.jpg

 A bajusz az stimmel, de nem ő a férfialak

Ő nem a szobor férfialakja, hanem "csupán" a szobor készítője. A szobrász nevét tartalmazó tábla 2009 nyarán került fel a három alakos szoborra, megtévesztve azóta is ezzel az arra járókat. Mármint csak azokat, akiknek feltűnik a szobor a fák lombjai között.

(Pátzay Pál több alkotása is látható vagy látható volt Debrecenben. Például a 1945 után felállított Tankcsata, amelyet 1990 tavaszán bontottak le vagy a Wallenberg-emlékmű. Utóbbi eredetileg Budapesten lett volna felavatva, de röviddel előtte eltávolították, majd Debrecenben kiállították, immár Kígyóölő néven. Ez ma is a debreceni Gyógyszergyár előtt látható. Ezzel kapcsolatban egy hosszú, érdekes cikket erre lehet elolvasni.)

Képek forrása:
kozterkep.hu - Ády/TundeK62
rippl-ronai.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr77444128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.