Minden, ami média (és ami nem, az is)

Van élet a Formula 1-en kivül is... (1.)

2013. szeptember 14. - kis_kiraly

A Formula 1 nézése sokak számára nyújt délutáni kikapcsolódást. Azonban nem csak ez az egyfajta versenysorozat létezik a világon. Most hétvégén például, akinek kedve van, kimehet megnézni a Hungaroringre a Renault Világsorozatot és az európai Le Mans sorozat magyarországi futamait is. Ezzel poszttal próbálok valamifajta alternatív versenysorozatokat bemutatni. Higgyétek el a Formula 1-en kívül is van világ! Ráadásul elég nagy.

Első részben a Formula autókról írok, "hivatalos" nevén a nyitott kerekű autók versenysorozatairól, illetve azok elérhetőségről a médiában. Nem tudom, hogy lehetne pontosabban fordítani (open-wheel car), de gondolom nem okoz sok fejtörés miért ez a neve (az autó kereke a kocsi karosszériáján kívül, "nyitott, szabad" helyen található). Ide tartozik egyébként a Formula 1 is.

IndyCar Series

Indycar.jpg

Amerikai versenysorozat, futamokat szinte csak az USA-ban rendeznek ovál és utcai pályákon, itthon is sok rajongója van. Jelenleg  Honda és a Chevrolet a motorszállító, a kocsik egységes Dallara karosszériát használnak.

Sajnos Magyarországon nincs tévécsatorna, amely élőben közvetítené. Korábban a Sport klub adta élőben.

Super Formula (korábban Formula Nippon)

super formula.jpg

Japán versenysorozat, csak ott rendeznek versenyeket. Honda és Toyota motorokat használnak, a karosszériákat Swift Engineering készíti, őket majd 2014-ben a Dallara váltja fel. A versenyzők többsége japán, bár külföldiek is megfordulnak.

Magyarországon nincs tévécsatorna, amely közvetítené a futamokat.


GP2

gp2 2.jpg

Betétfutamként szerepel európai és ázsiai Formula 1-es versenyeknél, így itthon is rendeznek futamokat. Egységes karosszériát (Dallara) és motort (Renault) használnak a sorozatban.

Itthon élőben az Eurosporton láthatunk közvetítéseket.


WSR - World Series by Renault (Formula Renault 3.5)

wsr.jpg

Egyedüli a "második számú" európai sorozatok közül, amely önálló versenysorozatként szerepel. Ennek ellenére a sorozat maga is az F1 egyik előszobájaként hívja magát és nem rivális versenysorozatként reklámozzák, afféle "ellen-F1"-ként. Csak európai futamok szerepelnek benne. A sorozat nevéből adódóan egységes a motorszállító, és a karosszéria is (Dallara). Magyarországon is rendeznek futamokat.

Itthon élőben az Eurosporton láthatunk közvetítéseket.

AutoGP

auto gp2.JPG

Egységes karosszéria (Lola) és motorszállító (Zytek). Más sorozatok (elsősorban WTCC) betétfutamaként szerepel. Elsősorban európai futamai vannak, azonban egy-két verseny erejéig más kontinensen is rendeznek futamokat. A WTCC révén Magyarországra is el szoktak jönni.

Itthon a Eurosporton láthatunk élő közvetítéseket.

Nyilván vannak más sorozatok is (Indy Light, GP3, Formula 3,...) azonban a legnépszerűbbeket (elsősorban az európaiakat) akartam összeválogatni, amelyeket élőben is követhetünk.

A sorozatok többsége sok változáson ment/megy keresztül pld. névátnevezés (az AutoGP esetén) és gyakori, hogy szponzor vagy érdeklődés hiányában megszűnnek (lásd A1GP, Superleague Formula vagy az (FIA által is) újra felélesztett Formula 2, amelyet csak négy évig rendeztek). Nyilván, ha van megfelelő médiatámogatása a sorozatnak, elsősorban élő közvetítéssel, akkor nagyobb esélye van a túlélésre. Ezért sem lehet tudni, hogy például a jövőre elindítani szándékozott Formula E ("elektromos" Formula 1) mennyire lesz majd életképes.

Remélem felkeltette az érdeklődésedet a poszt. És ez még csak az első rész volt, mert még a Formula autókon kívül is van élet. Nem is akármilyen. Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr585513258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.