Minden, ami média (és ami nem, az is)

A tavalyi év legnagyobb hazai filmes sikerei a régióban (2. rész)

2018. január 29. - kis_kiraly

A poszt első része erre található. Adós maradtam a tavalyi ukrán és orosz sikerekkel. Íme tehát a tovább után.

Ukrajna

Az orosz filmek kitiltása miatt kevesebb konkurenciája van az ukrán filmeknek, de ehhez szükség lenne egy életképes filmes rendszerre is. Most mindenképpen jobb a helyzet, mivel volt olyan év, amikor csak egy hazai mozifilmet mutattak be. Azóta megnövelték az ukrán filmalap költségvetését is, tavaly már évi 50 millió dollárnyi összegből adtak támogatásokat.

ukran.jpg

1. A nép szolgája 2 (Sluga naroda 2)

Valójában egy tévés vígjáték-sorozatnak a mozis folytatása. 2016 végén mutatták, be a bevételeit nagyrészt 2017-ben szerezte. A sorozat története szerint egy fickó internetre kikerült videójával népszerűségre tesz szert és ezzel megnyeri a parlamenti választásokat. Több mint 23 millió hrivnyát hozott a jegypénztáraknál.


2. DZIDZIO Contrabass

Ebben a vígjátékban a főszereplő adósságba kerül, amit úgy próbál kifizetni, hogy pár haverjával ukrán cigerettát Lengyelországba csempésznek, hogy ott drágábban eladják. Azonban egy női utas felborítja az amúgy sem nyugalmas életüket. A '91-es függetlenné válás óta az első ukrán film, amely már a jegypénztáraknál profitot termelt (köszönhetően részben az alacsony költségvetésnek). Több mint 310 ezer néző és 22 millió hrivnya bevétel lett az eredmény. A mozikban már nem adják, de készítők felrakták a filmet a Youtube-ra, ahol egy ideig ingyen nézhető angol felirattal.

Angol feliratos trailer

3. Kiborgok: A hősök nem halnak meg (Cyborg)

A donyecki repülőtéri csata eseményeiről szóló film. Több mint 50 millió hrivnyás (több mint 400 millió Ft-os) költségvetésével  a legdrágább hazai film volt a tavalyi mezőnyben. Év végén mutatták be, simán át fogja ugorni a 300 ezres nézőszámot.

Angol feliratos trailer


4. Erőd (Storozhova zastava) 

Ebben a mozis adaptációban egy napfogyatkozás közben portál keletkezik, amely beszippant egy fiatalt és egy mágiával teli középkorban találja magát. Több mint 270 ezer nézőt csábított a mozikba, a költségvetés 40 millió hrivnya (kb 340 millió Ft) volt.

Angol feliratos trailer

 

Oroszország

orosz.jpg

 

1. Három másodperc  (Dvizhenie vverkh)

Erről a filmről már egy korábbi posztomban is beszámoltam. Több okból is emlékezetes kosárlabdameccs a hidegháború idején. Külföldön Három másodperc címmel fogják forgalmazni az orosz "Csoda a kosárlabdapályán"-t. Több mint 9 és fél millió nézővel a legnézettebb orosz film lett a Szovjetunió felbomlása óta. Év végén mutatták be (még szerepel az orosz mozikban), úgyhogy a nézőszám még nem végleges.


2. Az utolsó harcos (Posledniy bogatyr)

A Sony-Disney (igen, arrafelé közösen nyomulnak) harmadik saját gyártású próbálkozása a mesefilmekkel az orosz piacon, amely nagy siker lett. Majdnem 8 millió ember nézte meg a filmet. Egy videojátékos srác egy mesebeli világban találja magát, ahol szláv mesebeli alakokkal kell együtt harcolni a gonoszok ellen.

Angol feliratos trailer


3. Viking (Viking)

Angol feliratos trailer

2016 szilvesztere előtt mutatták be, de tavaly termelte a bevételeinek nagy részét. Csaknem 1,2 milliárd rubelbe (kb 20 millió dollárba) került a film. Hatalmas volt a hype a film körül, csaknem 6 millió nézőt hozott hazai pályán, ennek ellenére az oroszok István királya egy kissé összecsapott forgatókönyvet kapott. A filmben egy orosz viking próbál felülkerekedni a rivális testvérein és később a pogány hitről az ortodox hitre próbálja téríteni az embereit. Az egyik magyar kritika erre lesz.


4. Vonzás (Prityazhenie)

Angol feliratos trailer

Pont egy éve mutatták be az új Fedor Bodarcsuk sci-fit, amely az egyetlen saját ötletből készült film ebben az orosz listában. Egy megsérült alien űrhajó egy moszkvai kerületben ér földet, amit lezárnak. Azonban egyre kevésbé viselik jól a kényszerű karantént az ott lakó emberek, amelyet az űrhajó okozott. Ha lehetne valamihez hasonlítani, azt mondanám, hogy a film lényegében egy orosz District 9 nyakon öntve egy Rómeó és Júlia sztorival. A társadalom kritika számomra nehezen jött át (nem tudom, hogy ennek kizárólag a rossz angol felirat lett volna az oka). Az orosz filmalap zöld utat adott a második részhez (köszönhetően a 4 milliós nézőszámnak is), amely leghamarabb 2019-ben készülhet el.

A rendszerváltozás utáni legnézettebb orosz filmek listája erre található

A bejegyzés trackback címe:

http://kiskiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr8313609961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.